Nóra bélgyulladás tüneteivel érkezett hozzám. Kisgyermekkora óta visszatérő panasza volt: hol hasmenés, hol szorulás, gyakori hascsikarással, enyhe túlsúly. Felnőttként tudatosan odafigyelt az életmódjára – nem dohányzott, nem ivott alkoholt, igyekezett egészséges ételeket fogyasztani, időnként nassolt. Tünetei az egészséges életmód ellenére időről időre felerősödtek, anélkül, hogy bármilyen külső tényezőhöz kötni tudta volna. Emellett gyakran szorongott, indok nélkül – igazán ellazulni csak nyaraláskor tudott. Végigjárta az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat, vállalva a legkellemetlenebbeket is, de diagnózis nem született, orvosilag egészségesnek mondták, pszichoszomatikus okokat feltételeztek a tünetei hátterében.
A családállításon
Nóra képviselőjének már az állítás legelején erős hányingere támadt, és fájdalmat érzett a beleinél. Miután az édesanyja képviselőjét beállítottam, a következő párbeszéd zajlott le közöttük:
– Fogadd el! – Nem! – Fogadd el! – Nem akarom! – Azt akarom, hogy fogadd el! – Hagyj békén, nem akarom!
Nóra nem ismerte fel ezt a helyzetet, semmi hasonlóra nem emlékezett a saját életéből. Megkértem, hívja fel az édesanyját, és mesélje el neki szó szerint, mi hangzott el az állításon.
Ami kiderült
Nóra csecsemőként nem akarta elfogadni az anyatejet. Abban az időben tápszer még nem volt elérhető, ezért az édesanyja – a legjobb szándékkal – minden eszközzel megpróbálta rávenni Nórát az anyatejes táplálásra. Nórának láthatóan nem ízlett az anyatej, végül azonban feladta az ellenállást, és több mint egy éven át, nyomás hatására fogyasztotta. Keveset evett, vékonyka baba volt.
Bevallotta, időnként éhezteti magát, ami evési kényszerbe csap át. Nóra az állításon azt is belátta, hogy ahogy az ételre, úgy másoknak sem tudott „nem”-et mondani.
Az oldás során tudatosodott benne, hogy már nem csecsemő, akinek az élete múlhat azon, hogy igen-t vagy nem-et mond másoknak. Már van választási lehetősége, nyugodtan mondhat nem-et bármikor, bárkinek.
Mi történt a családállítás után?
Az állítást követően kb. három hétig Nórának gyakori hányingere és hascsikarása volt. Sokat pihent, feküdt – ez idő alatt dolgozta fel magában, ami az állításon történt. Lelki szemei előtt leperegtek azok a helyzetek és párbeszédek is, amikor NEM-et kellett volna mondania másoknak, a saját jól-létének érdekében. Ezután a tünetei lecsendesedtek, majd elmúltak.
Gyógyulásának hozadéka volt, hogy megtanulta meghúzni a határait: másokkal szemben, és étkezéskor is. Igyekszik a döntéseinél a saját érdekeit előbbre helyezni másokénál, kevesebbet nassol, csökkent a súlyfeleslege.